A motorosvilág misztériumainak egyike: valamely gyártó éppen csak hogy belép a kis térfogatú motorok világába, kétségbeesetten el is kezdi keresni onnan a kiutat. Mintha a 600 köbcenti alatti méret erkölcstelenség lenne. A legújabb példa a Kawasaki. Nem átall 200 lóerőt adni alánk, olyan motorokat, amelyek pillanatok alatt porrá zúzhatnak minket, de profi marketingeseinek beletörik a bicskája, amikor az új 250-es Ninját kell pozícionálniuk a piacon. Állandósult forgalmi dugókról beszélnek – és a kis szupersportgépet városi motornak adják el nekünk. Nesze neked! 9000-es fordulattal leugrani kenyérért, vagy mi?
Ezen a kéthengeresen minden a fordulatszámról szól. Bonyolult kanyarkombinációkról, az erők szabad játékáról. A fullgáz az a nyelv, amit a legjobban ért. 10 000, 12 000, 13 000/min – feljebb kapcsolni és tovább pörgetni. Még hogy városi motor – hiszen ez egy színtiszta versenygép! Aki a váltó segítségével nem tartja a fordulatszámot, annak a kanyar kijáratánál nincs eklég lendülete, emelkedőn pedig kifullad. A 33 lóerőt 11 000/min-nél bizony energikusan kell összeterelni. És éppen ez a vicces ennél a motornál. Míg az összes többi, nagyobb Ninját állandóan meg kell fékezni, addig ezt ütközésig lehet húzni. Ami alapjában véve sokkal szórakoztatóbb, és időnként még gyorsabb is.
A 250-es blokk éhezi a magas fordulatszámot
Például amikor a kanyargós út íveit szemernyi egyenes szakasz sem szakítja meg, és a manőverezési készségen kívül semmi más sem számít. Hiszen a kis motor a mérlegen sem nyom túl sokat, 17 literes teli tankjával együtt is csak 169 kilogramm. Mindehhez az abroncsok igen keskenyek – elöl 110-es, hátul 130-as – ilyenkor a legrövidebb ív épp jókor jön. Ahol a széles papucsokon gördülő motorok azzal vannak elfoglalva, hogy valahogy be tudjanak fordulni, ott a 250-es egyenesen átvág belül. Szemtelenül, súlytalanul, mindenféle sallang nélkül.
A futómű – lágy villa ide vagy oda – könnyedén lépést tart a tempóval, a hullám-féktárcsákba harapó fékek pedig bármikor biztonságosan megfékezik a motort, még akkor is, ha nem húzzuk tiszta erőből a kart. A gumikban már ennyire nem bíznék meg. IRC Road Winner – meglehetősen érdekes keverék. Valószínűleg háromszor is meg lehetne vele kerülni a Földet, de a nagy dőlésszögektől a japán abroncs bizony visszariad. Ja, persze, erre városban nincs szükség!
Amivel el is érkeztünk a döntő kérdéshez: akkor igazából mire is jó ez a Ninja? És kinek? Szabása legalábbis szinte mindenkinek megfelel – legyen a pilóta igen alacsony vagy éppen 190 centis.
Az alacsony üléspozíció ellenére a kormány, a nyereg és a lábtartó alkotta ergonómiai feltételek tökéletesek. Hosszú úton is kényelmes, jól átlátható, és sportos pózba is vághatjuk magunkat bármikor. Mit is kívánhatnánk ennél többet?
Gyakorlatias műszerfal a 80-as évek stílusában. Szép már akkor sem volt
Még hogy városi motor! Csak mert a kilométeróra mutatója nem a 150-es vonal fölött rezeg, és a hangja nem száll az égig? Mikor leszünk már végre érettek egy ilyen sportgépre? Két kerék, egy kis, 3,5 litert fogyasztó erőforrás, ennyi! Olyan motorok, amelyeket szükség esetén akár az aranyhaladra is rábízhatsz, hiszen egyértelmű, hogy nem vághatja el vele az uszonyait.
Előnyök:
Az üléspozíció XS-től XL-ig mindenkinek megfelel
Kitűnő manőverezési készség
Hatótávolság kb. 400 kilométer
Hátrányok:
Az erőforrás alul kissé nyúlós
Az abroncsok visszajelzése kevés
AJÁNLOM AZ OLDALT
